A Misztikum Világa
A Misztikum Világa
Menü
 
Video
 
Álomszótár
 
Cool Oldalak
 
Idő
 
Hóesés
 
Egérkövető
 
Namíbia

Több lehetséges okot is megvizsgáltak az úgynevezett "tündérkörök" kialakulására, beleértve az esetleges radioaktív talajt, mérgező növények által hátrahagyott toxikus proteineket és a magvakat felélő termeszek tevékenységét. A tesztek azonban a kettőtől tíz méteres átmérőig terjedő körök esetében egyik elméletet sem támasztják alá, számolt be a New Scientist magazin. A botanikusok mostanára odáig jutottak, hogy tanácstalanságukból kifolyólag a "tündéreknek" tulajdonítsák a jelenséget.

A kutatás vezető tudósa, Gretel van Rooyen azt az elméletet igyekezett feltárni, mely szerint valamilyen úton mérgező elemek rakódtak le kör alakban, lehetetlenné téve a növényzet számára az adott helyen való megfoganást, így magyarázatot kaphattak volna arra a kopár, homokos talajra, ami jelenleg is látható a körökön belül. "Még ha meg is találtuk volna, akkor is felvetődik egy másik kérdés, hogyan került oda, ezért jelenleg nem tudunk rá a természetből, vagy emberi szennyezésből fakadó választ adni" - mondta van Rooyen, a Pretoria Egyetem botanikusa.

A körök belsejéből vett talajmintákon radioaktivitásra és a környező mérgező növényekre vonatkozó tesztek mind negatívok lettek. Ami a termeszeket illeti, a kutatók a körökben és környékükön 2 méteres mélységig ástak le, azonban egyetlen esetben sem találták jelét hangyáknak vagy esetleg egykori fészkeiknek. A "tündérkörök" azon a félsivatagi területen találhatók, ami Angola déli részétől a dél-afrikai Orange Riverig terjed és a körök miatt olyannyira híressé vált, hogy a turisták számára is kedvelt célpontnak számít

 
Wicca
 
Boszorkányság
 
Egyéb érdekességek
 
NapTár
2026. Január
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Szavazás
Szavazás
Hiszel a boszorkányságban?

Igen
Nem
Talán
 
No klikk
 
Áttűnés
 
SZínes
Webstyle produced NavBar hitetlenhomepage
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL