A népvándorlás a történelem szakszava, s népvándorláson szûkebb értelemben azt a Krisztus születése táján indult, jó ezer évig tartó népmozgalmat értjük, amelynek során Ázsiából különbözõ népek Európába jöttek, hogy azt tûzzel-vassal megszerezzék maguknak, hogy leigázzák. Szómagyarázatom szerint földrészünket éppen õk nevezték el Európának, mert az eu- rész jelentése “napisten(nõ)", a -rópa utótag pedig a szkíta rap- “leigázni" szó származéka; vagyis Európa azt jelenti, hogy a “(napisten fiainak) rabszolganõje". Ezzel szemben Ázsia eredeti jelentése “a nap keze, tenyere" lehet.

A hódításnak és rontásnak már 2000 évvel ezelõtt is ideológiát csináltak; a népvándorlás népei általában a napistentõl származtatták magukat; ezért lehet a germán szó jelentése “a napisten alkotása, embere"; a szkíták magyarázatom szerint “napisten-hordozók", mert feltehetõen a napisten földi mását, valamilyen koronát hordoztak magukkal; ezért büszkélkedtek a hunok és maga Attila is “az isten ostora" jelzõvel. Lél (Lehel) vezér a magyarokat nevezte “isten ostorá"-nak, de így nevezte magát az Európa meghódítására törõ Dzsingisz kán is. Minden nagy eszme lealacsonyodását jellemzi, hogy egyesek a saját gyermeküket minõsítik ezzel a jelzõvel. A legrafináltabb azonban a magyarok saját névadása: már a Kaukázus vidékén valamennyire megismerkedvén a kereszténységgel, átvéve bizonyos Mária-kultuszt, “Miasszonyunk fényé"-nek neveztük el magunkat. Az oszét madi (Majram) “anyánk (Máriai)" + rok “fény". Ezzel a névvel raboltuk ki Európa keresztény templomait, kolostorait, becstelenítettük meg keresztény városainak szüzeit, miközben saját feleségeinket visszaadtuk az apjuknak, ha arról véletlenül kiderült, hogy nem szûz (ehhez aztán ragaszkodtunk is még vagy ezer évig).

A rontás részben néprajzi fogalom: “valamilyen varázslat segítségével másnak betegséget, kárt okozás; erre alkalmas eszköz". Leggyakrabban szemmel ûzik, különösen összenõtt szemöldökûek, de alkalmas a rontásra a pogácsába sütött, porítva borba kevert, jobbik esetben gatyakorcba vagy párna alá dugott fanszõr is, amelynek elõtagja a szkíta farna “égi, mennyei" szóból származik, s végsõ soron azonos a latin penis, görög phallos szóval. A mûveltség emelkedésével azonban keményebb eszközöket szokás alkalmazni - ez addig még tûrhetõ, amíg a kést csak a tejbe mártják, hogy a szomszédasszony tehene véreset tejeljen vagy elapasszon. Mert már ilyen az ember: nem válogat, ha szerzésrõl és mások megrontásáról van szó.

Ha meg gyereket akar, és nincs, éles kovakövet fog - az tüzet, életet is ad - és bibliai Ábrahámként körülmetéli “az õ férfi testét", hogy annak vége az életet adó nap tûzgömbjére hasonlítson, s így termékeny legyen. Nyelvi bizonyíték éppen a szkíta - magyar nyelvben található: a szkíta fasm- “utánoz" igébõl képzett név jelentése “naputánzat, a naphoz hasonló".

Nem hiszem, hogy eddig valakinek is feltûnt volna, hogy a k- hanggal kezdõdõ szavaink jelentõs része valamiféle jóságot, kedvességet, kellemességet jelent. Még a kurva is, mert lehet úgy magyarázni, hogy “az isten keze szentje hírnöke". Az orvos szó bizonyosan ezt jelenti, hiszen szinte az egész világon ismert, gyógyítók megnevezésére szolgáló szavak ugyanezekbõl a szóelemekbõl tevõdnek össze, csak néhány évezredes hangtani változásokat kell figyelembe vennünk. A hangváltozás talán még érezhetõ is a magyar orvos és (gyógy)kovács szavak esetében, a táltos megértéséhez azonban már bonyolult hangfejlõdést kell ismerni. Ilyenféle jelentésük van még a következõ szavaknak: német Arzt “orvos", a mandzsu-tunguz eredetû sámán “tudó", jiddis samesz “egyházfi"; dervis “mohamedán kolduló szerzetes"; és végsõ soron a Jésus Jehosua név -hos- eleme is levezethetõ a “kéz" õskori alakjaiból. A Jézus név je- elõtagja természetesen a napisten emlékét õrzi, ahogy ezt a Japán Nippon név is igazolja, amely a kínai Ni-pen-kuo “napkelte országa" jelentésû szerkezetbõl rövidült.

Ugyanez a szógyök van a török eredetû zsiger “belsõségek" jelentésû szavunkban és a latin cor, cordis “szív", cordiatus “értelmes, eszes" szavakban, jelezve, hogy a szívet és a gógyit a napisten adta az embernek. Nem így a májat, amelyet az óinka Májá istennõ csinált. El is romlik sok emberben, így lesz belõle rosszmájú; ha meg valamelyik nõnek kifehéredik a mája, fehérmájúvá, buja természetûvé, varázserejûvé válik, mert az átváltozni képes Májá istennõ nevelte fel Kámát, a szerelemisten megtestesítõjét. Mindez persze nem jelenti azt, hogy minden buja természetû embernek varázsereje, esze és átváltozási képessége is van.

Sok r-rel kezdõdõ szavunk viszont betegséget, pusztulást, rablást, rontást, ragyát, rozsdát, rothadást jelöl. Feltûnõ, hogy legtöbbjük ismeretlen eredetû. A rádium rontó sugár, a héliumot a nemes gázok közé soroljuk, mert hél- töve a napra utal; a német rot “vörös" azt sugallja, hogy megy le a nap, következik a félelmek, gonosz ártások napszaka; Rákosi-val kezdõdött legújabb kori hátramenésünk, de a népmesei róka is csak kivételesen pozitív hõs. Feltevésem szerint a nyelvfejlõdésben ezeknek a szavaknak megalkotása volt az elsõ tudatos, megtervezett tevékenység, ezért is hordoz sokuk negatív tartalmat. A nap legõsibb hangalakját - egy gár féle hangcsoportot - a gügyögõ gyermek is ki tudja ejteni, a szókezdõ r- hang megtanulásához azonban jó néhánynak mondogatni kell a “répa, retek, mogyoró…" kezdetû mondókát. A rák “hátrafelé mozgó állat, betegség (és csillagkép)" jelentésû szót tudatosan alkotta meg az ember úgy, hogy a gar kar szót, amely a napot, a minden életnek, jónak, szépnek a forrását jelölte, visszafelé ejtette ki. De az is lehet, hogy már olvasta, mert az öncélú romboláshoz kell egy minimális kultúrszint.

Így keletkezett az óind hitvilágban Ráma “sötét" alakja (szemben Karma-val, akinek a neve “tett, cselekedet", tehát alkotás - és születtek meg a Ráksaszák, az emberek ellenfelei, ijesztõ külsejû éjjeli szörnyek: rákok, ráják, tengeri pókok, s hoztak az emberiségre romlást, rabságot, rakétát, ragályt. A latin re- jelentése is gyakrabban “vissza, ellen" (reakció, redukál, regresszió, revans), s csak ritkán “újra" (reneszánsz).

A kelet-nyugati irányú népvándorlással jött a rab szavunk, a szkíták hozhatták, de a rabszolgaság megszûntével Európa felvirágzott - most úgy tûnik, a népvándorlás iránya megváltozik.