A Misztikum Világa
A Misztikum Világa
Menü
 
Video
 
Álomszótár
 
Cool Oldalak
 
Idő
 
Hóesés
 
Egérkövető
 
t,ty

talicska: munka, múlttal való szakítás, továbblépés, felhalmozódott teher
tanár: tekintély, a szellemi erő összefogása, helyes irányba terelése, szülők
tál: rögtön megvalósítandó ötletek
távolodó szerettünk: gyász, elengedés, ha nem vesz észre minket, hiába szólongatjuk, jelentheti, hogy neheztelünk, mert úgy érezzük, a távozó által jelképezett személy maga döntött úgy, hogy magunkra hagy minket. Ha visszaint távozás közben, arra utal, hogy kezdjük feldolgozni fájdalmunkat, és engedni a szeretett személyhez való ragaszkodás mértékén
tehén: anyaság, gondoskodás
teknős: hosszú élet, kitartás, szilárd védelem, páncél, magány, hidegvér
templom: a hit és vallás, tekintély és alázat szimbóluma mellett szexuális szimbólum is. Jelezhet belső konfliktust az álmodó erkölcsi hite és szexualitása között.
tenger: végtelen érzelmek, lelki nyugalom, illetve hullámzás, ritmikusság
téves (telefon)hívás: kommunikációs zavart, meg nem értettséget jelez egy számunkra fontos személlyel kapcsolatban
tévé: figyelemfelhívás, hírnév iránti vágy, szereplés, közvetítés, ablak a külvilágra
tinta: hiba, folt, bűntudat, nyomot hagyó emlék, rejtély
tó: tudatalatti, lelki béke
tömegben lökdösődés: utalhat arra, hogy úgy érezzük, meggátolnak minket abban, hogy kibontakoztassuk képességeinket, vagy elérjük célunkat, jelezheti, hogy elképzeléseinkkel egyedül vagyunk, és a közakarat megnehezíti azok valóra váltását.
tű: szorongás, fájdalom, lelki seb, múltbéli lelki sérülés gyógyulása
tűz: felgyülemlett energia, ki nem használt lehetőség, újjászületés, próbatétel, szellemi segítség

 

Wicca
 
Boszorkányság
 
Egyéb érdekességek
 
NapTár
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Szavazás
Szavazás
Hiszel a boszorkányságban?

Igen
Nem
Talán
 
No klikk
 
Áttűnés
 
SZínes
Webstyle produced NavBar hitetlenhomepage
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG