| talicska: munka, múlttal való szakítás, továbblépés, felhalmozódott teher |
| tanár: tekintély, a szellemi erő összefogása, helyes irányba terelése, szülők |
| tál: rögtön megvalósítandó ötletek |
| távolodó szerettünk: gyász, elengedés, ha nem vesz észre minket, hiába szólongatjuk, jelentheti, hogy neheztelünk, mert úgy érezzük, a távozó által jelképezett személy maga döntött úgy, hogy magunkra hagy minket. Ha visszaint távozás közben, arra utal, hogy kezdjük feldolgozni fájdalmunkat, és engedni a szeretett személyhez való ragaszkodás mértékén |
| tehén: anyaság, gondoskodás |
| teknős: hosszú élet, kitartás, szilárd védelem, páncél, magány, hidegvér |
| templom: a hit és vallás, tekintély és alázat szimbóluma mellett szexuális szimbólum is. Jelezhet belső konfliktust az álmodó erkölcsi hite és szexualitása között. |
| tenger: végtelen érzelmek, lelki nyugalom, illetve hullámzás, ritmikusság |
| téves (telefon)hívás: kommunikációs zavart, meg nem értettséget jelez egy számunkra fontos személlyel kapcsolatban |
| tévé: figyelemfelhívás, hírnév iránti vágy, szereplés, közvetítés, ablak a külvilágra |
| tinta: hiba, folt, bűntudat, nyomot hagyó emlék, rejtély |
| tó: tudatalatti, lelki béke |
| tömegben lökdösődés: utalhat arra, hogy úgy érezzük, meggátolnak minket abban, hogy kibontakoztassuk képességeinket, vagy elérjük célunkat, jelezheti, hogy elképzeléseinkkel egyedül vagyunk, és a közakarat megnehezíti azok valóra váltását. |
| tű: szorongás, fájdalom, lelki seb, múltbéli lelki sérülés gyógyulása |
tűz: felgyülemlett energia, ki nem használt lehetőség, újjászületés, próbatétel, szellemi segítség
| | | |